2014. 06. 22.

Az utolsó hangjegy 2/2

Nagyon szépen köszönöm a kommentet. A sztorinak teljesen valóság alapja nincs, talán csak néhány párbeszédet hoztam a való életemből. A srác akivel anno jártam, él és virul, hol iszik, hol nem, hol van csaja, hol nem. Kb. 2 éve beszéltem vele utoljára, akkor a fővárosban lakott.
És akkor elérkeztünk a történet végére, itt a legutolsó rész, ami talán valamiféle lezárást adhat az egésznek, hogy ne legyen annyira drámai és amiből látszik, hogy Ana igazán szerette Scottot. Meg szeretném köszönni kommenteket drága, drága olvasómnak. Örülök, hogy itt volt és remélem a jövőben is jön majd még olvasni az agyszüleményeimet. 
Utolsó rész tessék. 
És köszönök mindent :)

És mi lett a többiekkel ? Fura, hogy a temetés után soha többet nem láttam a fiúkat, mégis tudok róluk. 

Az Örömrombolók Scott halála után feloszlott.

Doug teljesen padlóra került, mértéktelenül inni és kábítószerezni kezdett. Helyzetéből Nicky akarta felsegíteni, akivel egy átmulatott éjszaka utána váratlanul össze jöttek és másfél hónapig élettársi viszonyban éltek Nicky házában. Nicky be akarta indítani Doug szóló karrierjét, de a fiú nem tudott lemondani a káros szenvedélyekről, ezért Nickyvel szakítottak. Dougot szülei egy szanatóriumba vitték. Miután onnan kijött egy ideig a nevelő apja üveg házában dolgozott, majd Manchesterbe ment szerencsét próbálni. Itt ismerkedett meg egy nála hét évvel idősebb nővel akit feleségül vett és 1987-ben egy lányuk született.

Heath a banda felbomlása után Brightonba ment és kitanulta a pincér szakmát. Hamarosan saját kocsmát nyitott ami máig sikeresen működik. Heath nem nősült meg, 1990 óta élettársával él.

Robbie
 most is Eastbourne-ban lakik. A banda megszűnés után az unoka öccse Mark együttesében zenélt egy ideig amolyan beugró zenészként. 1982-től saját együttest alapított, de sikerek hiányában ez a csapat 1984 elején feloszlott. Robbie teljesen vissza vonult a zenei élettől. Dolgozni kezdett és jelenleg is egy gyár munkása. Felesége szintén itt dolgozik, két gyermekük van.

Nicky a Douggal való szakítás után ott hagyta a várost és próbált vissza térni a fia életébe. Miután ez nem vezetett sikerre,  Londonba ment és a bank szakmában próbált érvényesülni, de ez a terve is csődöt mondott, így 1980-tól csatlakozott egy vallási szektához.

És a barátnőim sorsa ?

Bonnie élete kísértetiesen hasonlatos volt az enyémhez. Hát igen...a szerelem vak...Bonnie hamarosan ott hagyta a vallásos iskolát és öt hónap ismeretség után hozzáment egy Geoffrey Smith nevű fiúhoz, akivel azonban egy év múlva külön is váltak a fiú sorozatos nő és drog ügyei miatt. Bonnie ezután befejezte az iskolát és dolgozni kezdett. Jelenleg egy templomban orgonista. Férje John állat és növény termesztéssel foglalkozik és van egy fiuk.

Abbie
 1987-ben férjhez ment egy David nevű sráchoz. Közös vállalkozásba kezdtek Sheffieldben. Fiuk David 1988-ban, iker lányaik Liza és Katy 1991-ben születtek. Mivel Sheffieldben laknak ők is, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Jacob McName
 két diplomát is szerzett. Soha sem nősült meg. A szüleivel él Newheavenben.

Marion nem bírta egyedül és 1979 decemberében Garyhez és a feleségéhez költözött. 1981-ben Garyéknek lányuk született, akit Lindának neveztek el.

A szüleim a mai napig ott laknak Newheavenben a családi házban. Mindketten élvezik a nyugdíjas éveiket.

A hugom Jessica valóra váltotta a szüleink álmát és egyetemet végzett Londonban. Újság író lett egy kulturális lapnál. Első házassága válással végződött, aztán ismét férjhez ment. Férjével, fiával és lányával Londonban élnek.

Az öcsém Kenny ha lehet, nálam is durvább dolgokat művelt. Scott halála után is punk maradt. Nem végezte el az iskolát, autó szerelő segédnek állt, aztán Liverpoolba ment, ahol teherbe ejtett egy tizenöt éves Carol nevű lányt. Egy fiuk született, de két év múlva külön váltak. Kenny ezután egy ideig minden felé lakott és megismerte az élet árnyoldalát is. Gondjai lettek az alkohollal, de ebből szerencsésen kilábalt. Jó útra tért és új életet kezdett. Jelenleg Folkestonban lakik és egy műszaki boltban eladó. Élettársával már régóta együtt vannak, közös gyermekük nem született, de együtt nevelik az élettársa előző házasságából született fiát.

Victor Dench
 jó magaviselete miatt hamarabb szabadult a börtönből. Ismét be akart kerülni az élvonalba, de börtönviselt múltja miatt nem került a csúcsra. Nápolyban telepedett le és máig ott él.

És hogy mi történt a Pretty Wallal ? 1984-ben bezárták egy súlyos tömegverekedés miatt. Egy év múlva újra megnyitotta kapuit, de a punk korszak lassú elmúlásával ez a klub is a csőd szélére került. Hamarosan végleg bezárt és helyén ékszer kereskedés nyílt.

Remélem nem hagytam ki senkit. Ez minden amit róluk tudok és mondhatok.
Ki így, ki úgy, de élünk. Mert nekünk megadatott.
Élünk és emlékezünk. A múlt néha engem is elragad, és hagyom is hogy elragadjon. Már nem tölt el úgy fájdalommal mint régen, de tudom, még mindig szeretem Scottot. Úgy, ahogy soha senkit nem fogok majd szeretni. Ez a szerelem örök. Ez nem múlik el. Csak az ő szemében láttam azt a lángolást, ami rabul ejtett azon a forró nyáron és amit soha nem fogok elfelejteni. Évente többször kijárok a sírjához, mert kell hogy mindig az emlékeimben legyen. Kell, hogy az a mindent felemésztő láng ne aludjon ki, hogy égjen tovább. Ha máshol nem, a lelkemben.
Anastacia Riley-Brown vagyok és ez az én történetem.

2014. 06. 18.

Az utolsó hangjegy 2/1

Köszönöm a kommentet, örültem neki. Amúgy én is a rossz fiúkat szeretem, de annyira nem buli egy szenvedély beteggel együtt lenni. Tapasztalat. Együtt èltem egy sráccal, akinek komoly gondjai voltak az alkohollal (5 elvonón volt túl sikertelenül) és a gyógyszerekkel. A kapcsolatunkban egy darabig nem ivott, de aztán újra kezdte és hiába akartam segíteni, nem tudtam, nem ment. Na de ennyit rólam. Jön az utolsó előtti rész. 



Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.
Ezernyi fúvó szél vagyok,
A hó gyémántragyogása vagyok.
Az érett magba zárt napsugár vagyok.
Őszi eső vagyok.
Ha nyugodt reggelen felébredsz,
Az égre kelő madarak
Fürge szárnycsapása vagyok.
A csillagok éji fénye vagyok.
Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.

1994.05.16. Eastbourne-i temető.

Hát újra itt vagyok...Mint minden évben 1979 óta. Egy újabb születésnap, amit Scott már nem érhetett meg. Harmincöt éves lenne és néha bele gondolok milyenné vált volna mostanra, ha nem ragadja el a halál ? Vajon együtt lennénk ma is, lennének gyerekeink, hol élnénk, mi lett volna Scott zenei pálya futásából, kinőtte volna a punk korszakát ?
Sajnos ezekre a kérdésekre nem adhat már választ. Ő már nem. Meghalt és vele együtt kicsit meghaltam én is.
Hosszú időnek kellett eltelnie, míg teljesen feldolgoztam a halálát és beismertem, hogy nem én öltem meg őt, hanem a heroin. De addig megjártam a magam földi poklát.
A temetés után nem találtam a helyem, úgy éreztem Scott elvesztésével fél emberré váltam. Önmagamat okoltam és inni kezdtem. Nem bírtam a Rainbow szállóban maradni, ott ahol minden Scottra emlékeztetett. Átköltöztem egy másik lakásba, egy kis garzonba és estéim az emlékekben való elmerülésben és italozásban teltek. Hamarosan elbocsájtottak a munka helyemről is. De nem érdekelt semmi és senki. Lassan kicsúszott a talaj a lábam alól, kifogytam a pénzből, nem bírtam fent tartani magam, kilakoltattak a lakásból is. 
Vissza költöztem tehát Newheavenbe, a szülői házba. A családom látta, hogy baj van és próbáltak segíteni egyre nagyobb depressziómon és alkoholizmusomon, de nekik sem ment. Addigra már csak önmagam árnyéka voltam, aki kétségbe esetten vergődött. Nem akartam meghalni, de mindenemet oda adtam volna ha Scott vissza tér. Ezért ittam, hogy legalább a részeg álmaimban újra láthassam. Egy alkohol mérgezést követően bekerültem egy londoni szanatóriumba, ahol közel fél évet töltöttem el. És rájöttem, nem járható út az amit én bolyongok. Érdekes emberekkel ismerkedtem meg, drámai sorsok szem és fül tanúja voltam és közben leszoktam az alkoholról. Ott ismertem meg egy Timmy nevű srácot, aki szinte szakasztott mása volt Scottnak. Ugyanúgy nézett ki, ugyanolyan zenét hallgatott és ugyanúgy pusztította magát. Egyszerre jöttünk ki az elvonóról és úgy gondoltuk megpróbáljuk együtt. De két hónap múlva külön váltak útjaink. Ő nem Scott volt, nem az akire szükségem lett volna, viszont ismét neki állt inni. Én tiszta akartam maradni ezért véget vetettem a kapcsolatunknak és 1980 elején ismét haza mentem Newheavenbe. Elhatároztam, hogy teljesen új életet kezdek. Dolgozni kezdtem és közben beíratkoztam az egyetemre is. Lettek új barátaim, új céljaim, már nem éreztem annyira magányosnak magam.

1981-ben megismerkedtem egy Martin Brown nevű fiúval, aki két évvel volt idősebb nálam és ügyvédnek tanult. Első perctől kezdve szimpatikusnak találtuk egymást és rövidesen járni kezdtünk. Tudtam, Scott sem akarná, hogy egyedül és szomorúan éljem az életemet. Martinban pedig lelki társra leltem, ő megértette és elfogadta a múltamat, nem kérdezősködött, nem faggatózott, hagyta hogy meséljek ha akarok. A kapcsolatunk hamar komolyra fordult és két év együtt élés után 1983 augusztusában össze házasodtunk. Sheffieldben telepedtünk le. Boldogok voltunk és később még boldogabbak lettünk, mert Martin által megismerhettem az anyaság érzését. Két csodálatos kislány anyukája vagyok, Daria 1985-ben, Leona 1988-ban született. Most is Sheffieldben lakunk és éljük az egyszerű emberek hétköznapjait.

2014. 06. 15.

Játszd el a dalt, ami sose szólt, vedd fel a fehér gitárt. Játszd el a régi húrokon az utolsó utazást

Nagyon köszönöm a véleményt :) Ana szerette Scottot, őt választotta a családja helyett, eldobta magától az egyetemi terveit, csak hogy együtt lehessenek. Segíteni akart rajta, kitartott mellette amíg bírt és szerintem csak ott követett el hibát, hogy egy adott pillanatban besokallt és lelépett, nem átgondolva a következményeket. Nem biztos, hogy ha ott marad Scott mellett, akkor ez nem következik be, úgy vélem, a kábszereseknél nincs garancia semmire sem. Aki lövi magát, az minden alkalommal orosz rulettet játszik és lehet hogy akkor sem lehetne megmenteni, ha az illető nincs egyedül.
És még van hátra ezzel együtt 3 rész, szóval ne menjetek sehova :)


- Marion, én csak...- dadogtam, de közbevágott.
- Ne ! Ne szólj, ne mentegetőzz ! Fölösleges ! Átlátok rajtad ! Most már igen. De eddig megtévesztettél. Egy jó családból származó gazdag lány, aki lealacsonyodik hozzánk. Azt hittem benned lányomra lelek. Azonban látom, egy szemét kurva vagy ! Egy aljas dög ! Átkozott legyen a nap, amikor megismerted Scottot ! - Marion hangja tele volt gyűlölettel.
- Az volt életem legszebb napja Marion ! Szeretem Scottot és borzasztó, hogy nincs velem. Én segíteni akartam rajta, elvinni egy intézetbe, hogy leszokjon a drogról. Én nem tudtam, hogy késő...
- Hazudsz ! Minden szavad hazugság ! Soha nem törődtél mással, csak magaddal...
- Ez nem igaz ! - szipogtam, de Marion csendre intett.
- És most menj el ! Egyedül akarok lenni a fiammal !
- Kérlek Marion, hallgass végig...
- Tűnj el, mielőtt neked megyek és kikaparom a szemed te cafka ! Kifelé, nem érted ! - kiáltotta Marion ellent mondást nem tűrően, a falak bántóan visszhangozták a kiáltását.
- Bár vissza csinálhatnám...- mondtam még, de rám sem nézett. Tekintete Scott felé meredt.
Elmentem hát, anélkül, hogy rendesen elbúcsúztam volna Scottól.
Ismét egyforma napok következtek, amik nem hoztak semmi újat, semmi jót. Álmatlan éjszakák, nyugtatóval átvészelt nappalok követték egymást. Míg nem elérkezett az a nap, amiről nem sejtettem, hogy fogom túl élni.
Eljött Scott temetésének napja. Nicky és a fiúk dobták rá össze a pénzt. Doug és Marion is megüzente, hogy nem szeretnének ott látni, de ennek ellenére nem tudtam volna otthon maradni. Sokan eljöttek a szertartásra. Nicky, Doug, Robbie, Heath, Abbie, Bonnie, Marion. Megjelent Gary is a feleségével, valamint egy csomó ismeretlen punk, akik nyilván a Strangersből és a Pretty Wallból ismerhették Scottot. Néztem a tömeget és arra gondoltam, mit érezne Scott, ha tudná mennyien szeretik.
A családom is eljött annak ellenére, hogy alig ismerték őt.
A pap szép beszédet mondott, mialatt hallgattam rezignáltság telepedett rám és fura megnyugvás. Hogy Scott már nem szenved tovább ebben a földi létben. Most már ott van ahol a végtelen csendesség.
 Oda került, ahova az apja, a huga Linda, és meg nem született gyermekünk. Ott már biztos örökre megpihen lázongó lelke.És talán megtalálja azt, amit itt a földön nem sikerült.
A temetés nem érhetett véget botrány nélkül. Doug, a beszéd és a koporsó leengedése után magánkívül ordítozva akart nekem rontani. Heath és Robbie fogták le, és nyugtatgatták, de egyre csak üvöltözött.
- Te büdös kurva ! Megölted a legjobb barátomat ! Mondtam hogy ez lesz ! A rohadt életbe ! Csak tizenkilenc éves volt !
- Sajnálom Doug...- suttogtam és minden erőm elhagyott. Marion, Heath és Robbie csak néztek rám vádló szemekkel.
- Sajnálod mi ? Na persze...- bólogatott gúnyosan Marion.
- Ajánlom, hogy többé ne kerülj az utamba, mert ha elkaplak, véged...- fenyegetőzött Doug, amint a többiek belé karolva kivezették a temetőből.
- Hát ez a Doug egy hülye ! - mondta Bonnie.
- Nem...én megértem a dühét és hogy gyűlöl. Talán én vagyok a hibás. - vágtam a szavába.
- Butaságot beszélsz Ana ! - ölelt meg Abbie.
- Mi veled vagyunk, ne vádold magad ! - mondta még Bonnie.
Apám lépett ekkor hozzám.
- Indulhatunk Ana ?
- Még szeretnék egy kicsit itt maradni, ha nem gond. Csak pár percet kérnék egyedül Scottal. - néztem rá.
Bólintott.
- Rendben. Kint megvárunk. - és anyámmal meg a testvéreimmel az autóhoz indultak. Abbie és Bonnie követték őket.
Lassan eltűnt a tömeg és egyedül maradtam a temetőben. A sírhoz léptem. Telis-tele volt virágokkal. A sárga, vörös és fehér rózsák szirmai reszkettek a szitáló esőben.
A márványtáblán aranyozott betűkkel a név: Scott Neel. És két dátum: 1959.05.16.- 1979.02.24
Az élete...
- Nem is tudom mit mondhatnék neked Scott...Azt hiszem itt már elfogytak a szavak...- sóhajtottam nagyot és végig simítottam a táblán.
- Az életemet oda adnám, ha most ismét itt lennél velem, ha megölelnél, ha megcsókolnál. Ha újra a gitárod hangját hallanám...És ha elmondhatnám, mennyire szeretlek !
Könny csordult ki a szememből. Valójában most tudatosult bennem a temetésen, hogy ő elment, sosem lesz már velem. Csak az emlékeimben őrizhetem meg őt. És ezeknek az emlékeknek szépeknek kell lenniük, nélkülözni minden rosszat és közös rövidke életünk árnyoldalát. Arról kell szólniuk, hogy volt egy Scott nevű punk gyerek. Kócos hajú, örök lázadó. Az Örömrombolók nevű együttes basszus gitárosa. És oda volt értem. Ahogy én is örök lázban égtem miatta.
Fülembe csengett az a mondata, amit azon a szenvedélyes éjszakán mondott nekem: Most már csak veled halok meg ! Hát nem így történt. Én élek, de ő már nem. Kegyetlenül fájó dolog ez és sosem fogom magamnak megbocsájtani, hogy lehetett volna másként, de én megfutamodtam.
- Nyugodj békében. - mondtam még és a temető kijárata felé indultam. Közben folytak a könnyeim és hatalmas üresség tátongott bennem. Lehet majd ezt az ürességet pótolni ? Ha lehet is, sok idő kell hozzá, nagyon sok idő...És mi lesz velem addig ?
Másnap visszamentem a Rainbow szállóba. A rendőrség lezárta az ügyet. " Aranylövés " ezt állapították meg. Mikor kinyitottam a lakás ajtaját, a macska rontott nekem. Nagyon éhes lehetett már. Adtam neki enni, majd körbejártam a lakást. Semmi sem változott. Minden ugyanúgy volt, mint amikor nagy dühösen elrohantam innen. A földön ott hevert az Örömrombolók lemeze. Az első, ami egyben az utolsó is volt...Felvettem és csak néztem a borítót. Emlékeztem a dalokra és tudtam, hogy évek múltán is fogok. Fogalmam sem volt, mihez kezdek magammal és hogy lesz ezután. De most nem is tudtam erre gondolni. Ott a lakásban átjártak az emlékek. Lehunytam a szemem és a fejemben egy képzeletbeli gitáron felcsendült az elmúlás dala
.

2014. 06. 11.

A könny, a fájó könny titokban hull az emlékek dombján. De én szerettelek, a magam módján…

Nagyon köszi a kommentet, örültem neki :) Itt is a következő rész. Kommentnek ismét örülnék, érdekelne a vélemény az alábbiakkal kapcsolatban.

- Á Scottról...bevitték az őrsre mi ? Képzelem, mit csinált, de tévednek, ha azt hiszik én kifizetem érte az óvadékot. Semmi közöm a drogos ügyeihez. - vágtam a rendőr szavába idegesen.
- Mi nem ezért vagyunk itt.- mondta az egyik rendőr, aztán a másikra nézett, aki átvette tőle a szót.
- Jobb lenne ha leülne...
Izzadtság jelent meg a homlokomon és ismeretlen fájdalom hasított a gyomromba, mellkasomba. Ahogy néztem a két rendőr vész jósló tekintetét, a hideg futott végig a hátamon.
- Miért ? Mi történt ? - néztem rájuk nagy szemekkel.
- Talán előbb üljön le...
- Nem akarok leülni az Istenért ! Mondja már mit akarnak ! - rivalltam rá sírásba csukló hangon.
Az egyik rendőr bólintott és halkan megszólalt.
- Mrs. Neel, nagyon sajnálom, hogy tőlünk kell megtudnia, de a férje, Scott Neel az éjjel életét vesztette...
A gyomrom ökölnyire szorult. Hallgattam pár másodpercet, majd felnevettem.
- Jó vicc...Ez nem igaz...Scott igazi túl élő művész, nem halhatott meg ! Össze téveszthetik valakivel...Igen, biztosan így van...
- Attól tartok nem, hölgyem. - rázta a fejét az egyik rendőr, a másik fotót vett elő.
- Ez az illető az ön férje, Scott Neel ? - tartotta elém a fényképet.
A fotón Scott volt. Mintha csak aludna, bár sápadt volt, de olyan mint aki álmodik. Mint aki él, csak megpihen egy kicsit. Néztem a képet és nem értettem, miért nem mozdul már meg, miért nem 
nyitódnak fel a barna szemei, miért nem szól...
- Ez nem lehet igaz...- suttogtam magam elé.
Már nem emlékszem tisztán, ezek után mit tettem. Csak emlék foszlányok maradtak meg a fejemben. Amint hisztérikusan üvöltve ugrottam neki az egyik rendőrnek, kis híján leteperve és kiabálva követeltem, hogy vonja vissza amit az előbb állított, mondja azt, hogy Scott nem halt meg. Aztán lerogytam a földre zokogva és talán kis időre elvesztettem az eszméletemet.
Mikor újra magamhoz tértem, a nappaliban feküdtem, fejemen vizes ruhával. Velem szemben a két rendőr ült.
- Ne hívjunk orvost, Mrs. Neel ? - hajolt felém az egyikük.
Bágyadtan néztem körbe. A szemem előtt karikák ugráltak.
- Nem kell...Mi történt ?
- Rosszul lett a kertben, mi behoztuk...
- A férjemmel...Scottal mi történt ?
- Az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján heroin túladagolás. - felelte az egyik rendőr halkan.
- Heroin...- ismételtem meg gépiesen az előbb hallottakat.
- A szomszédok értesítettek minket csend háborítás miatt. Állítólag a férje egész éjszaka ordítozott és hangosan hallgatta a zenét. Egy járőr kocsi oda ment, de nem nyitott ajtót senki, így kénytelenek voltak feltörni a zárat, hogy bejussunk a lakásba. Ott találták a szobában a férjét eszméletlenül. Rögtön hívták a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni...
- Értem...- egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Fogadja részvétünket asszonyom...
Fáradtan biccentettem.
- Akarja hogy itt maradjunk ? - kérdezte az egyik rendőr.
- Nem szükséges. Nem lesz gond...Menjenek csak...- feleltem és lecsuktam a szememet. Még hallottam a kapu hangját kintről, aztán kitört belőlem a zokogás.
És sírtam akkor is, mikor a családom tagjai haza érkeztek. Scott halála őket is megrázta, bár nem ismerték annyira, talán nem is kedvelték igazán, de sosem kívántak volna neki ilyet.
Próbáltak vigasztalni, de nagyon nem ment nekik, csak körbe ültek és bánatos arcot vágva néztek engem. Nem akartam elhinni hogy Scott, a férjem nincs többé. Olyan valószínűtlen volt az egész. Mikor legutóbb láttam még élt. Élt ! És én vagyok a hibás hogy ez történt. Hiszen ő is megmondta, ha elmegyek, meghal. Nem hittem neki, el mentem a lakásból és tragédia történt. Cserben hagytam, az embert, akit mindennél jobban szeretek. A saját önző érdekemet helyeztem előtérbe. Otthagytam, mert nem bírtam tovább nézni az önpusztítását, ahelyett, hogy felkarolom és segítséget nyújtok. Akkor talán máshogy alakul minden...
Gyűlöletet éreztem magam iránt...Pokolian nagy gyűlöletet. És olyan fájdalmat, mint még sohasem. Nem lehetett tiszta fejjel elviselni, felfogni, hogy Scott meghalt, hogy nem létezik ! Az állandó sírás felemésztette minden erőmet, pihenni csak erős nyugtatókkal tudtam és akkor is tele voltam gyógyszerekkel, amikor bementem elbúcsúzni Scottól a prosecturára. Apámék velem akartak jönni, de egyedül szerettem volna menni, bár mikor elindultam, nem tudtam, lesz e bennem elég erő belépni a csempékkel körülvett falak közé és ránézni Scott lélek nélküli, halott testére. De valahogy mégis csak bementem és megálltam előtte. Kimondhatatlan érzések kerítettek hatalmukba. Még mindig mintha egy rémálom szereplője lennék. Amiből kell, hogy legyen felébredés...
- Miért ? - kérdeztem magamtól, de választ nem adhatott rá senki.
Scott Neel, az Örömrombolók basszus gitárosa, az állandó lázadó, mégis mély érzésű, titokzatos ember, most ott feküdt előttem a fém asztalon. Hideg volt és merev.
Néztem rá és folytak a könnyeim.
- Bocsáss meg szerelmem ! Ha ezt meg lehet bocsájtani ! Segítenem kellett volna, de ehelyett elmenekültem ! Gyáva voltam, de nem gondoltam, hogy ezzel mondom ki a halálos ítéletet feletted ! Nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Nem hiszem el, hogy sohasem mondhatom neked, mennyire szeretlek ! Veled terveztem a jövőt, a családot, egy boldogabb életet. A te nevedet viselem, egy vagyok veled...Mégsem lehetek melletted ! Ez nem igazság Scott ! A punkok nem halnak meg...
- Persze...Nem halnak meg...Még ide mersz jönni azok után, hogy megölted a fiamat ?! - Marion állt meg mellettem talpig feketében. Éveket öregedett. A szeme kisírva.

2014. 06. 06.

It's a cold and it's a broken Hallelujah

Egy hosszú fejezet a drága kommentelőmnek, további véleménynek nagyon örülnék akármelyik blogomon :)

A lakás fel volt dúlva. Minden a feje tetején állt. A fiókok kiforgatva a polc lesöpörve, a szőnyeg felhajtogatva. Könyvek, lemezek, mindenféle papírok a földön. Mintha forgószél sújtotta volna a lakást. Scott a rendetlenség leges-legközepén feküdt félmeztelenül. Ha lehet, most még sápadtabb volt mint valaha, a haja össze-vissza állt és úszott az izzadtságban. Nem messze tőle a jól ismert "kellékek", kanál, öngyújtó...
- Itt vagyok Ana...- nyögte erőtlenül. 
- Atya ég, Scott, mi folyik itt ? - kérdeztem, mintha nem tudnám. A döbbenet tetőtől-talpig lezsibbasztott.
- Semmi...de igazán...- vigyorodott el Scott kábultan.
- Felforgattad az egész lakást ? - néztem körbe.
- Hát...
- Pénzt kerestél ugye ? - és válaszra sem várva a fürdő szobába mentem. Ott is rendetlenség fogadott. A fürdőköpenyem a földön hevert. Beletúrtam a zsebébe és üres volt. Megszédültem és erőtlenség fogott el...Kezdett össze állni a kép...Dühösen hajítottam arrébb a fürdőköpenyt és berohantam a szobába.
- Már értem ! Megtaláltad a pénzt nem igaz ? És heroinra költötted ! - kiáltottam.
- Rágalom, nem nyúltam a pénzedhez, helyesebben az az én pénzem volt, csak elvetted tőlem.- morgott Scott és próbált felállni, de sikertelenül. Vissza hanyatlott a padlóra és onnan nézte tovább a rajtam elhatalmasodó dühöt.
Könnyek szöktek a szemembe.
- Segíteni akartam...- mondtam halkan.
- Nem kell a segítséged. Remekül elvagyok. Egy gyógyír van számomra, a zenélés, több nem kell. - jelentette ki Scott.
- A zene ? Hiszen felállni sem tudsz, az Istenért...- csóváltam a fejemet és ahogy ott álltam a lakásban a szétdúlt bútorok között hirtelen üres lett a szívem és idegennek látszott minden. Csak a mérhetetlen elkeseredés feszítette a lelkemet belülről, de úgy hogy már fájt.
- Hogy lehetsz ilyen aljas ? A kurva életbe, hát jót akartam neked, te meg hátba támadsz...- suttogtam.
- Arról beszélhetnénk ki támad hátba kit...- mondta gúnyosan Scott.
- Mégis miről beszélsz mi ? Ezt nem hiszem el.- ezzel a szekrényhez léptem és szélesre tártam az ajtaját. Kivettem az egyik utazó táskát és pár ruhát dobáltam bele. Úgy éreztem, nem bírok tovább ott maradni. 
- Mit csinálsz Ana ? - kérdezte Scott.
- Szerinted ? Elmegyek ! Győztél ! Legyőztél engem és a józan gondolkodást. Legyőzted a normális életet és a boldog jövőt.- ordítottam neki könnyek között.
- Hova mész ? - jött az újabb kérdés.
- Nem mindegy az neked ? Gondolkodnom kell, időre van szükségem. 
- Ne menj el ! 

- Késő ! Már túl késő Scott ! - kaptam a kezembe a tele pakolt táskámat.
- Ha itt hagysz én...meghalok...- Scott oldalra fordult a padlón. Megálltam az ajtóban és néztem az arcot, ami nekem valamikor az egész világot jelentette. És azt hittem, majd én megváltoztatom, átírom az életét...Nem így történt...Nem éreztem csak csalódottságot. Eddig nem hittem volna, hogy egy pillanat alatt meg lehet csömörleni az egésztől, de akkor mást sem akartam, mint az ajtón kívül lenni. Szerettem a férjemet, de úgy éreztem megfulladok a rám szakadt nehéz terhektől és hogy belebuktam az egészbe. Csúfos kudarcot vallottam...
- Meghalsz ? Ja igen...de nélkülem...Akármit is csináltam, ügyesen kicsúsztál a kezemből. Hiába a sok szeretet feléd, ha neked a heroin a szeretőd. Egy olyan szerető, akivel én nem tudok versenyezni. Amit ő nyújt hamis illúzió, de neked mégis ez kell...Nézz magadra, romokban az életed, ahogy az enyém is. Nem bírom ezt már tovább csinálni ! Szeretlek, de nem nézem végig, ahogy statisztálsz a halálodhoz ! - sóhajtottam fel és lenyomtam az ajtó kilincsét.
- Ana ! - kiáltott utánam Scott. A hangja fájdalmas volt és az én szívemet is a kétség tépte, jól teszem e hogy elmegyek, de abban a percben az tűnt a legésszerűbb megoldásnak. Alig láttam a könnyeimen át.
- Szeretlek...Nem hallod ? 
- Ahogy én is szeretlek Scott. De ez nem megy így...Ég veled ! - ezzel becsuktam magam mögött az ajtót. És nem tudtam, mikor fogok ide újra benyitni...
Leballagtam a lépcsőn, vissza sem néztem. Gépiesen kimentem a busz pálya udvarra hogy elérjek egy buszt Newheavenbe. Haza a családomhoz. Hiszen, hova máshova mehettem volna ? A buszon ülve, végig olyan érzésem volt, hogy le kellene szállnom és meg sem állni Eastbourne-ig, a lakásunkig, egyenesen Scott öleléséig. Megbocsájtani neki és újra fel venni a harcot a kábítószer ellen. Az agyam ezt diktálta, de a szívem már túl fáradt és fásult volt ehhez. A buszról leszállva egyenesen apámék házához mentem. Pont ő nyitott ajtót mikor csengettem és értetlenül állt előttem.
- Szia ! Hát te ?
- Szia apa, bocs, ha zavarok...izé...itt maradhatok éjszakára ? - kérdeztem szipogva.
- Hát persze, gyere csak. - tessékelt be gyorsan apám. 
Anyám és a testvéreim is jól meglepődtek és persze el kellett mondanom mi vezérelt ide. Azt hazudtam, hogy össze szólalkoztunk Scottal és jobbnak láttam a felesleges vita elől ide jönni. Ennyit mondtam, a többit elhallgattam. Apámon, bár nem mondta, de látszott az "ugye én előre szóltam..." kifejezés. És örült, hogy ismét együtt a Riley família. Mint ahogy anyám, Kenny és Jessy is. Többet nem is kérdeztek. Megvacsoráztunk, majd evés után mindenki a nappaliba vonult tv-t nézni. Nekem nem volt kedvem. Igazából semmihez sem és nehezen is találtam a helyem újra itt. Ültem a konyhában és néztem ki a sötét tájra az ablakon keresztül. Váratlanul megszólalt a telefon. Össze rezzentem. Reflexből felkaptam a kagylót.
- Hallo.- szóltam bele, de csend volt a vonal végén.
- Hallo...Ki az ? Szólaljon meg ! - de nem volt reakció.
- Scott, ha te vagy az, szólj már bele ! - kértem, de ekkor a hívás megszakadt. A szívem majd kiugrott a helyéről, úgy éreztem, Scott telefonált és nem értettem, miért nem szólt bele. Legalább megnyugodtam volna, hogy nincs baja. A telefonhoz nyúltam, hogy tárcsázzam a számunkat, de a kezem hirtelen megállt a levegőben. Nem tudnék neki mit mondani...
Este viszonylag korán lefeküdtem, de sokáig nem bírtam elaludni, mert a történteken gondolkodtam és folyton Scott járt az eszemben, hogy vajon mit csinál éjszaka. Egyedül, nélkülem. 
A nagyrészt álmatlanul átforgolódott éjjel után Jessy nyitott be a szobámba.
- Ébren vagy már Ana ?  - kérdezte suttogva.
- Persze...már régóta...Gyere. - feleltem.
Jessy bejött és leült az ágy szélére.
- Sajnálom ami Scottal történt, de minden házasságban vannak viták...
- Ez azért kicsit több mint vita.- vágtam közbe.
- És mi lesz most ? - kérdezte Jessy.
- Nem tudom. És azt sem, hogy jutottam idáig, alig hét hónapnyi házasság után. Istenem ! Úgy el vagyok keseredve. Jó lenne mindent újra kezdeni, de nem tudom lehet e...- sóhajtottam egy nagyot.
- Ha szereted minden megoldható. És ugye szereted még őt Ana ? - ingatta a fejét hugom.
Megint a sírás fojtogatott. Hát persze hogy szerettem ! Jobban mint bárki mást, de a drog áthatolhatatlan falat emelt közénk, amit az én segítő szándékom nem bírt lerombolni.
- Én azt hiszem hogy...A francba...már ennyi az idő ? Elkések a munka helyemről ! - pillantottam az ébresztő órára és a beszélgetés megszakítva, kiugrottam az ágyból. A fürdőszobában persze jól kisírtam magam, aztán a nem törődömség álarcát felvéve elindultam munkába. Ebéd szünetben felhívtam Scottot, de nem vette fel. Reméltem, hogy nincs baj és hogy csak Dougékkal csavarog valahol. Munka idő után haza buszoztam Newheavenbe. Még senki nem volt otthon és nem volt kedvem ölbe tett kézzel ülni az életemen rágódva, ezért neki láttam teregetni a mosógépben talált reggel kimosott ruhákat. Amint a ruhás kosárból a szárító kötélre pakolgattam a ruhákat, lépteket és halk beszédet hallottam a közelből. Két rendőr állt meg a házunk előtt és tanácstalanul vizsgálgatták a bejárati kaput. 
- Segíthetek ? - kiáltottam oda, amint észre vettem őket.
A két rendőr egymásra nézett, aztán az egyik megszólalt.
- Jónapot. Mi Anastacia Neelt keressük. 
- Én vagyok...- mondtam meglepetten és a kapuhoz mentem.
A két rendőr igazolványt vett elő.
- Asszonyom, bemehetnénk ? Beszélnünk kell önnel.
- Hogyne...- bólogattam és kinyitottam a kaput. Fogalmam sem volt hirtelen mit akarhatnak tőlem a rendőrök.
- Jöjjenek csak be. - mondtam és vissza mentem a teregetni való ruhákhoz. 
- Ugye nem baj, ha teregetek közben ? - kérdeztem, de csak hogy idegességemet elfedjem.A rendőrök furcsa képet vágtak.
- Asszonyom, kérem...jobb lenne, ha most ránk figyelne egy kicsit...- mondta az egyikük.
- Mi történt ? Megijesztenek...- a hangom remegni kezdett.
- A férjéről van szó...

2014. 06. 03.

Életünk szilánkjai

- Kell egy pár új dologra. Hiszen, ismét folytatjuk a zenélést. - hazudta Scott szemrebbenés nélkül.
Nyilvánvalóan nem erre kellett neki a pénz, és ezt mind ketten jól tudtuk. Dühös lettem.
- A francokat ! Tudom, hogy drogra kell ! Mondd, miért hazudsz nekem ?! És miért tömöd magadba azt a szemetet ?! - kiáltottam fel.
Scott idegesen forgatta a kezében a pénzt.
- Te paranoiás vagy ! Nem tudom miről beszélsz...
És gúnyos mosoly suhant át az arcán. Gyűlöltem, amikor hülyének nézett, de az utóbbi időben a kábítószer miatt elég sokszor megtette. Kitéptem a kezéből a bankjegyeket.
- Mit csinálsz ? - kérdezte és úgy nézett rám, mint egy vadállat a vadász puskája előtt.
- Ezt a pénzt másra költjük. - jelentettem ki.
Scott a kezem után kapott.
- Kérlek, add vissza a pénzt, Ana ! 
- Soha ! Elviszlek egy szanatóriumba, ahol tényleg meggyógyítanak. Igen, még a héten elviszlek. - mondtam határozottan.
- De én nem akarok meggyógyulni ! Add ide a pénzt ! - nyújtotta a kezét felém Scott. Megráztam a fejemet.
- Segíteni akarok neked, hát nem látod ?! És fogok is. Élni fogsz, méghozzá józanul. Képes vagyok érted bármire. És tudom, hogy te is képes vagy elhagyni a heroint...
Scott arcvonásai hirtelen megváltoztak. Elsápadt és a szeme könnyes lett. Neki dőlt az előszoba falnak.
- Nem...én nem tudok máshogy élni ! Ne csináld...csak ezt ne...Könyörgök, add vissza a pénzt...
- Nem tehetem...- vágtam közbe és vártam a reakciót. Mindenre felkészültem, hogy Scott meg üt, vagy fellök és erőszakosan vissza szerzi a Mariontól kapott pénzt, de ehelyett zokogni kezdett. 
Kétségbe esetten és hangosan. Magam is ledöbbentem, ahogy néztem.
- Miért vagy ilyen velem Ana ?! Ennyire gyűlölsz ?! 
- Épp ellenkezőleg Scott. Szeretlek ! - sóhajtottam fel.
De Scottot nem hatották meg a szavaim. Csak hitetlenkedve csóválta a fejét.
- Szeretsz mi ? Azért bántasz, mert szeretsz ? Jó duma...Nem bírom már így ! Meddig kell még szenvednem ? Istenem, add hogy megdögöljek ! Hát miért nem hagyod, hogy megdögöljek ?! - ordította könnyek között.
Leforrázva bámultam rá és az első gondolatom az volt, hogy tényleg vissza adom neki a pénzt, de aztán meggondoltam magam. A heroin beszélt belőle, nem dőlhettem be neki, azzal csak újabb szöget ütöttem volna a koporsójába. Segítenem kellett rajta és nem a narkózásban támogatni.
- Hát ez gyönyörű Scott ! Tudod mit, akkor dögölj meg ! Oldd meg a problémádat így ! Dögölj meg ! Milyen egyszerű is az élet, nem ? - ordítottam neki vissza és berohantam a fürdő szobába. Bezárkóztam és a pénzt a fürdőköpenyem zsebébe rejtettem. Majd csak ültem ott a szennyes tartó kosár tetején és vártam, hogy kint besötétedjen. Scott dörömbölt az ajtón egy ideig, aztán csend lett. Mikor kijöttem a fürdő szobából, Scott már aludt. Az ágy mellett a jól ismert narancs sárga nyugtatós üveg, szinte üresen. Keserűen elmosolyodtam. Elérte amit akart. Kábulat....minden áron...
Másnap reggel csak pár szót váltottunk. Mivel későn feküdtem le, elaludtam és kapkodnom kellett. A tegnapiak miatt nyúzott és fáradt voltam. De készülnöm kellett a munkába. Ő is ment a kikötőbe.
- Munka után mész a próbára ? - kérdeztem, mikor megjelent a konyha ajtóban.
- Igen...- válaszolta nagy sokára. Szörnyen nézett ki. És alig állt a lábán. Megkapaszkodott az egyik konyhai székben, hogy el ne dőljön. A cigaretta nagyon reszketett a kezében, ahogy ő maga is. 
- Nézd Scott...amit tegnap mondtam a drog szanatóriumról, szóval én komolyan gondoltam. Még a héten elmegyünk oda.
Scott legyintett.
- Ez baromság ! Heroin kell nekem...az a kurva heroin...Más nem ! 
Folyt róla a veríték és egyszerre reszketett, mert fázott, pedig több pulóver és dzseki is volt rajta. Falfehér volt, szája cserepes és vértelen, a szeme alatt karikák.
- Nem engedem, hogy feladd ! Te nem adhatod fel ! - szólaltam meg, de Scott csak gúnyosan elhúzta a száját. Elnyomta a cigarettáját, közben kiborította a hamu tartót és az asztal tiszta hamu lett.
- Picsába...- suttogta.
- Hagyd... - léptem oda, hogy letakarítsam.
- Már feladtam Ana. - mondta Scott, amint figyelte a mozdulataimat.
- Hogy mondhatod ezt ?! Segítek neked, csak engedd meg ! Nem várok tovább. Már holnap elmegyünk egy szanatóriumba ! - ígértem neki. Nem mondott erre semmit, a szemei másodpercekre le - le csukódtak.
- Én nem érek rá, mennem kell. Vár a munka. - támolygott az ajtó felé. 
- Hé Scott, nem lenne jobb, ha ma itthon maradnál ? - kiáltottam utána, de ő már addigra elhagyta a lakást.
Munka után egyetemre kellett volna mennem, de a tankönyveimet az esti idegesség és a reggeli kapkodás miatt otthon felejtettem, így haza kellett ugranom érte. 
Fájdalom hasított a gyomromba, amint mentem felfele a lépcsőkön a hatodikra. Mikor az ajtóhoz léptem, észre vettem hogy nyitva van. Talán Scott mégis meggondolta magát és nem ment dolgozni ? Beléptem a lakásba. Csend volt.
- Scott itthon vagy ? - kiáltottam be az előszobába lépve. De válasz nem jött. 
- Scott ? - kérdeztem ismét, de semmi reakció.
Halkan becsuktam a bejárati ajtót és elindultam a szoba elé. Bár ne léptem volna be sohasem. A látottaktól ugyanis földbe gyökerezett a lábam...

2014. 05. 27.

Hazug igazságok

Scott túlórákat vállalt a kikötőben, hogy több pénzt kapjon. Fogalmam sem volt, honnan szerezte az erőt, hogy még többet dolgozzon, de gondolom hajtotta a szer utáni vágy és másra nemigen tudott gondolni. Az összes pénze kifolyt a kezei közül, mindent kábítószerre költött, közben pedig alig volt otthon. Ha mégis hazajött, kábszeres állapotban ordíttatta a punkzenét a lejátszóból. A hétvégék voltak a legrosszabbak. A banda tagjai általában a Pretty Wallba mentek. Én nem tartottam Scottal, nem láttam értelmét végignézni, ahogy leissza és belövi magát, aztán önkívületben fetreng a színpad előtt, kitudja milyen együttesek dalaira. Ez számomra megalázó lett volna. Ültem tehát a négy fal között a macskával és igyekeztem elterelni a gondolataimat félre siklott életemről. Nem értettem, hova tűnt belőlem a kitartás és az hogy, ha kell mindenre készen ugrok és kirángatom a férjemet ebből az állapotból. Nem akartam már semmit sem. De tényleg semmit. Nem voltak pótcselekvéseim, nem nyúltam az alkoholhoz és nem éreztem depressziósnak magam. Egyszerűen üres voltam. Szörnyen, pokolian üres...
Hiába jöttek fel a lányok és próbáltak jobb kedvre deríteni. Megtettek mindent, de mégsem hatott rám.
- Na Ana, teljesen besavanyodsz ! - simított végig a vállamon kedvesen Abbie.
- Gyere le a klubba, olyan ritkán jövünk haza, ilyenkor mind együtt kéne hogy bulizzunk, nem ? - nevetett gondtalanul Bonnie.
Volt is nekem kedvem bulizni ?! A lányok talán sejthették mi az ábra Scottal, de mintha nem jutott volna el a tudatukig. Vagy csak túl természetesnek vették, hogy egy punk zenész heroinnal lövi magát...Nem tudom...
Szóval mindig leráztam a barátnőimet azzal, hogy nincs kedvem menni sehova sem. Így hát lassan elmaradoztak és már csak a levelek jöttek tőlük, de a Pretty Wallba többet nem hívtak.
A napok pedig teltek. És úgy fordultak a dolgok egyre sötétebbre. A drog rossz tulajdonsága, hogy megváltoztatja az ember személyiségét, agresszívvá teszi a használóját. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Ez lett Scottal is. Volt, hogy teljesen bedurvult és olyankor tört-zúzott, máskor meg teljes apátiába esett. Néha féltem hogy kárt tesz magában vagy esetleg bennem, de a szilveszteri pofon után sosem ütött meg ismét. 
Váratlanul azonban a sötétség végén felcsillant a fény, mert Nicky Prescott vissza tért Eastbourneba. Kiderült, hogy meglátogatta a kisfiát és amíg volt férje az új feleségével elutazott, ő 
vigyázott rá.Újra eljött hát és tele volt pozitív energiával. Doug, Heath, Robbie, Scott, no meg én csak néztünk, amint vanília sárga kiskosztümjében és vadonatúj frizurájával bepördült a garázsba.
- Te hol is voltál pontosan ? - kérdezte Scott.
- Ez most teljesen mindegy. - legyintett Nicky.
- És mi lett Denchel ? - kíváncsiskodott Robbie.
- Az sem számít ! Tele vagyok tervekkel ! - újságolta Nicky.
- Helyes...elvégre te lennél a menedzser, vagy mi...- morgott Doug.
- Így van és mindent rendbe fogok hozni. Elsőként keresek stúdiót, intézek új fellépéseket és tárgyalok majd pár rádió igazgatójával is. Az Örömrombolók újra az élvonalba kerül ! - hadarta el Nicky.
A fiúk összenéztek és hitetlen mosoly bújkált az arcukon. Ám Scott váratlanul felállt.
- Elnézést, de nekem most el kell mennem...
- Hova ? Mi olyan sürgős ? - döbbent meg Nicky.
Halk zúgolódás támadt a többiek részéről.
- Maradj a seggeden Neel ! A bandáról van szó, aminek te is a tagja vagy ! - kiabálta Doug. Én sem értettem, nem tudtam hogy Scott készül valahova. Nekem legalábbis nem említette.
- Dolgom van. Holnap majd jövök ! - ezzel Scott kiment a garázsból.
Nicky dühösen csóválta a fejét.
- De...nem sétálgathat csak úgy ki meg be ! Ez egy munka megbeszélés !
- Mi van vele, tök furcsa...- értetlenkedett Heath.
- Te tudsz valamit Ana ? - kérdezte Nicky.
De értelmes válasszal nem tudtam én sem szolgálni.
- Sajnálom...- csak ennyit mondtam és Scott után mentem.
A garázs előtt állt és cigarettázott.
- Mi bajod van Scott ? Hova a francba mész ? Nicky tök pipa rád és jogosan...- dühöngtem. De Scott nem felelt, hanem elindult az úton.
- Anyámhoz. - mondta végül.
Gyorsan utána mentem.
- Marionhoz ? De minek ?
- Jössz te is ? - kérdezte válasz helyett Scott.
- Hát mehetek éppen, de...- vontam vállat.
- Akkor menjünk. - vágott közbe Scott és többet egy árva szót sem szólt.
Marion kedvesen fogadott, adott enni és folyton locsogott valamiről. Mi meg csak hallgattunk Scottal a konyha asztalnál ülve. Túl sok mondani valónk nem volt Marion számára, mióta elköltöztünk tőle, eléggé ketté ágazott az életünk.
Aztán Scott a szobába félre hívta az anyját.
- Anya, nincs egy kis pénzed kölcsönbe ? - kérdezte.
- Csak nem megszorultatok anyagilag ? - csodálkozott Marion.
- De. Most rossz időszakot élünk, tudod Dench börtönben, Nicky is eltűnt, most került elő...- magyarázta Scott.
- Rossz időszak mi ? Volt neked egyáltalán jó időszakod fiam ? - gúnyolódott Marion és a pénztárcájába nyúlt. Egy kevés pénzt vett ki és Scottnak adta.
- Ennyi van perpillanat...
- Köszönöm. Amint tudom, megadom. - ígérte Scott és zsebre vágta a pénzt.
- És mikor ha érdeklődhetek erről ? Nekem sem a legyek hordják össze... - Marionon látszott hogy nagyon nincs ínyére a kölcsön és azt szívesebben viselte volna, ha Scott támogatja őt anyagilag.
- Nemsokára. Most már minden a régi lesz. Nicky kezébe veszi a banda sorsát. Hamarosan ismét lesz pénz. - felelte Scott.
- Na végre, mert már épp itt az ideje. Eleget pakoltad a dobozokat a többi trógerrel a kikötőben. Térj vissza a zenéléshez, az való neked. - helyeselt Marion.
Scott is bólogatott és fura tekintettel nézett maga elé. A kis párbeszédjüknek én is fültanúja voltam és nagyon nem értettem, mire kell Scottnak a pénz, hiszen az én keresetemből szűkösen ugyan, de megélünk. Az volt a sejtésem, hogy ezzel a pénzel is az a terve hogy drogra szórja el. Haza érve elő is vettem Scottot.
- Elárulnád, mire kértél pénzt anyádtól ?